Most meg kell újra állnunk. Nem csak egy szóra. Ez mi? Újból kérem, hagyják békén a zsidókat! Miért? Mert érzékenyen érint engem és azt a közel 600.000 zsidó lelket, akik nem térhettek haza, vagy az otthonaik közelében elrekesztett gettókban, munkaszolgálatok alatt vesztették az életüket.
Amióta véget ért a második világháború, a köznyelv úgy fogalmaz, hogy a „holokauszt után”. Holokauszt volt az ókorban is, a középkorban is és van most is. Mert ez nem olyan, hogy szólunk neki, hogy „holokauszt figyelj már, érj véget!” És az meg fogja magát és elsétál. Nem tud
Most meg kell újra állnunk. Nem csak egy szóra. Ez mi? Újból kérem, hagyják békén a zsidókat! Miért? Mert érzékenyen érint engem és azt a közel 600.000 zsidó lelket, akik nem térhettek haza, vagy az otthonaik közelében elrekesztett gettókban, munkaszolgálatok alatt vesztették az életüket.
Amióta véget ért a második világháború, a köznyelv úgy fogalmaz, hogy a „holokauszt után”. Holokauszt volt az ókorban is, a középkorban is és van most is. Mert ez nem olyan, hogy szólunk neki, hogy „holokauszt figyelj már, érj véget!” És az meg fogja magát és elsétál. Nem tud elsétálni.
Főleg úgy nem, hogy a kormányzásra törekvő baloldal miniszterelnök-jelöltje arról biztosít bennünket, hogy a kommunisták mellett a fasisztákat is támogatja, és ezen felbuzdulva olyan parlamenti jelöltet(ket?) állítanak az élbolyba, aki náci karlendítéssel vigyorogva beszél.
Sikerült Z. Kárpát Dánielnek megerősíteni azt, amitől tartottunk. Milyen jól megfér együtt mindez a baloldalon. És ezt nem politikai fennhangon mondom.
Decemberben Auschwitzban voltam, hogy elmenjek arra a helyre, ahol a dédszüleimet és nénéimet meggyilkolták. A hely számomra nyomasztó mivoltát nem tudom elviselni, de a nap minden pillanatában emlékeznem rájuk kötelességem. Amikor a koncentrációs táborban járok, annak egy-egy pontján elhelyezek egy kavicsot, nem tudom azt, hogy a testük és lelkük elégetett porai hol is hulltak alá. Amikor elmondtam az elhunyt szeretteimért az imát, alig vártam, hogy a tábor nyomasztó világából eljöjjek, s amikor utaztam vissza, arra gondoltam, milyen jó, hogy itthon nem kell tartanom a zsidóságom miatt.
Az elmúlt években zsinagógákat újítottunk fel, zsidónegyedet, mint a Debreceni Zsidónegyedet is, emellett számos zsidó hitközség és szervezet egyaránt tudja végezni békén a hitéleti és polgári tevékenységét.
A választások közeledtével pedig egyre jobban megmutatkozik a baloldal szándéka:
Márki-Zay Péter elmondta, hogy tudják hány zsidó van a Fideszben, szintén kimondta, hogy támogatja a kommunistákat és a fasisztákat is, és itt van ez a (nem is minősítem) Z. Kárpát Dániel, aki megerősítve mindezt, karlendítésével idézi meg azt a korszakot és azokat, akik elpusztították a mi drága zsidó őseinket. Mozdulatával megbántva azt a néhány ezer zsidót Magyarországon, akik bíznak abban, hogy ősei emlékét méltóan tudják tovább örökíteni.
Szégyenletes dolgok ezek, és ha a baloldal ezt képviseli, akkor méltatlan arra, hogy erkölcsileg és mentálisan képviselje az itt élőket. Mert ma a zsidók, holnap a romák, utána meg még ki tudja, kik lesznek a porondon, akár a keresztények is. Hogy miért mondom ezt? Mert a nácizmus több volt annál, mint a zsidók elpusztítása. Heller Ágnes ezt írta 2010. január 15-én a Hetek című lapban:
„Holokauszt Isten elleni harc volt. Ki akartak irtani egy népet, amely a monoteizmus hagyományainak a megtestesítője. A zsidók létezése az egyetlen bizonyítéka annak, hogy Krisztus élt. Hitler a kereszténységet is ki akarta irtani. Nem ellenséget öltek, hanem Isten tanúit akarták megsemmisíteni.”
Végezetül pedig Bibó István idézem meg, aki talán megjósolta mindezt. A mi felelősségünk, hogy engedjük-e.
„Mi mutatkozik meg az egyetemes zsidóüldözésnek s a Magyarországon legújabban kialakult helyzetnek mindebből az összképéből? Az, hogy egy olyan embertelen, dehumanizált viszonyról, előítéleteknek, félelmeknek, közösségi súrlódásoknak, súlyos bántalmaknak és üldözéseknek olyan circulusáról van szó, melynek nagyon sok kész sínje és útja van az emberek indulatiban, mozdulataiban és gondolataiban, s ezért esetleges enyhülések után is nagyon kevés kell ahhoz, hogy az egészre jellemző embertelen helyzetek tovább folytatódjanak, rekonstruálódjanak vagy újból kezdődjenek….”
(Bibó István: A zsidókérdés Magyarországon 1948 )
A szerzó a Debreceni Zsidó Kulturális És Tudományos Kutatóintézet operatív vezetője
