Napló a kortársaknak a háborúról
Végeláthatatlan ülések, találkozók, bizottságok. Az elmúlt héten az egy hónapja tartó ukrán-orosz háború árnyékában tartottak NATO és Európai Tanács találkozókat. Vegyük sorra, mi mindenre jutottak a nyugati hatalmak és szövetségeseik. Március 24-25-én került sor a NATO-csúcsra Brüsszelben, ahol a szövetséges államok vezetői fenntartották azt az állaspontot, hogy a NATO-nak ki
EURÓPA NEM CSENDES, ÚJRA NEM CSENDES III.
Politikai kampány van. Mocskos. Utáljuk. Elegünk van belőle. Ráadásul ez már idén a második. Második? Az első országgyűlési kampány hivatalosan február 12-én kezdődött és véget ért 12 nap múlva, február 24-én hajnalban. Ekkor az orosz elnök vetett véget neki. A magyar kampánynak. Ekkor jelentette be, hogy az orosz haderő bevonul
EURÓPA NEM CSENDES, ÚJRA NEM CSENDES II.
Postwar world
A több mint három hete tartó ukrán-orosz háborúnak ma még szinte beláthatatlan következményei lesznek nemzetközi szinten. Most mégis arra teszünk kísérletet, hogy számba vegyük ezeket. A cikksorozat második részében ez kerül terítékre, míg a befejező, harmadik részben a Magyarországra vonatkozó következményeket és a választási kampányra gyakorolt hatásokat vesszük majd sorba.
Európa nem csendes, újra nem csendes I.
Három hét háború
Lassan három hete tart az ukrajnai háború, aminek szörnyűségei óráról-órára megdöbbentenek mindannyiunkat. Érdemes azonban néha egyet hátrébb lépni, mert a brutális részletek könnyen elvonhatják a figyelmünket attól, hogy értékeljük háború, és annak már most is látható következményéit a hazai és nemzetközi környezetre. A háromrészes cikksorozat első részében a háború pillanatnyi
Villámháború, csak nem sárga és cikkcakkos
Ijesztően közel Debrecenhez
Az ukrajnai háború egyre biztosabban elhúzódó konfliktussá válik a hétvégi események tükrében, így összeszedtük a külföldi fejleményeket és magyar vonatkozásokat. Napjaink legfontosabb világpolitikai eseménye zajlik ijesztően közel Debrecenhez. Elkeseredett harcok zajlanak Kijev és Harkov, a két legnépesebb ukrán város birtoklásáért. Nem megerősített adatok szerint az orosz inváziós haderő 4300 fős,
Amikor a valóság becsönget
WAR! East Europe
Február 24-én Oroszország háborút indított Ukrajna ellen. Sokunk számára kijózanító volt a reggel. Az elmúlt hetekben még elképzelhetetlennek tartott képek, képsorok rögzítették a tényt, hogy a XXI. században háború zajlik Európában. Az ukránok számára 2014 óta valóság az a háború, amelyről sokan csak tegnap értettük meg, hogy véres valóság. Csütörtök
Tombol az orosz tél
Miben más a helyzet most, mint 2014-ben?
Február 21-én Oroszország önálló államként ismerte el a Donyecki- és a Luhanszki Népköztársaságot és békefenntartóként orosz haderőt küld a térségbe. Azóta február 24-én hajnalban az orosz hadsereg támadásba lendült. A két most elismert terület is rövid időn belül Oroszország része lesz, mint a Krím-félsziget? Mi is történt pontosan a Krímmel?
Rezsicsökkentés és alternatívái
Energiaválság II.
A cikksorozat első részében az európai energiaválság okait jártuk körül, most pedig a kitörési stratégiákat vesszük sorra. Elsőként a rezsicsökkentést. A magyar kormány 2013-ban vezette be bizonyos közszolgáltatások (villamosenergia, földgáz, távhő, víziközmű, kéményseprés) esetén a végfogyasztói árak csökkentését. Tehát a szolgáltatók bizonyos ár felett nem értékesíthetik szolgáltatásaikat, de mindez csak