2022. április 3. A döntés napja
Nemzetpolitika VIII.
A „merjünk kicsik lenni”, a magyar kavarógép baloldal által hangoztatott elv egyáltalán nem tiszteletet, sőt az idegenekben is megvetést kelt. E meghunyászkodó, a nemzeti érdekeket feladó baloldali politika helyett átgondolt koncepció mentén cselekvő, aktív, kezdeményező nemzetpolitikára van szükség. A 2010 óta hatalmon lévő magyar kormány felismerte azt is, hogy az
2010 – zászlóbontás
Nemzetpolitika VII.
Tekintsük át, mindezzel szemben mit jelent, miként épül fel a mai modern-konzervatív magyar kormány nemzetpolitikája a jelenkori Magyarországon és a Kárpát-medencében! A 2010-ben felálló 2/3-os fideszes többségű parlament első döntései közé tartozott, amikor megalkotta a 2010. évi XLIV. törvényt a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról. A jogszabály
Ellenzéki Győzelem? II.
A túrót!
Gyakran tapasztalhatjuk akár hétköznapi beszélgetéseink során is, hogy nem kevés honfitársunk távol tartja magát a politikai kérdésektől, mintegy ösztönösen konfliktushelyzetet sejtve, inkább elkerüli azt. Ez nem úgy értelmezendő, hogy az illető személynek ne volna többé-kevésbé kiforrott véleménye, de gyakran valószínűleg ez a helyzet. Ilyenkor legkézenfekvőbb és talán leginkább célravezető, ha
Mi a tosz? Ellenzéki győzelem? I.
MInt ablakosnak a hanyatt esés
Gyakran tapasztalhatjuk akár hétköznapi beszélgetéseink során is, hogy nem kevés honfitársunk távol tartja magát a politikai kérdésektől, mintegy ösztönösen konfliktushelyzetet sejtve, inkább elkerüli azt. Ez nem úgy értelmezendő, hogy az illető személynek ne volna többé-kevésbé kiforrott véleménye, de gyakran valószínűleg ez a helyzet. Ilyenkor legkézenfekvőbb és talán leginkább célravezető, ha
Kavarnak és alánk vágnak
Amikor baloldali koalíció kormányoz - Nemzetpolitika VI.
Tekintsük át, hogy mit jelent, miként épül fel a mai modern-konzervatív magyar kormány nemzetpolitikája a jelenkori Magyarországon és a Kárpát-medencében. A 2002. május 27-én hivatalba lépett Medgyessy-kormány köreiből szinte teljesen kiszorultak a nemzeti elkötelezettségű politikusok és ez a tendencia érvényesült a párt parlamenti képviselőcsoportján belül is. A Kovács László vezette
Kavarás az ezredfordulón
Nemzetpolitika V.
Sorozatunkban áttekintjük, hogy mit jelent, miként épül fel a mai modern-konzervatív magyar kormány nemzetpolitikája a jelenkori Magyarországon és a Kárpát-medencében. A magyar–román alapszerződés megkötésében (hasonlóképpen, mint a magyar–szlovák szerződésnél is) késztető tényezőként hatott, hogy a szerződés (1995. március 20-ig való) aláírása előfeltételként jelent meg ezeknek az országoknak az Európai Unió
Ukrajna és mi 1991-ben
Nemzetpolitika IV.
Gyakran hangoztatott érv a baloldalon – melyet általában mint utolsó, mindent eldöntő fegyvert vetnek be a viták során –, hogy csak azok szavazhassanak Magyarországon, akik itt élnek, itt fizetnek adót. Ezzel a mondattal egyúttal világossá teszik, miként tekintenek a magyarságra, miként gondolkodnak nemzetről, milyen értékrendet képviselnek, ha lehet ezt a
Nem gengszterváltás volt!
Nemzetpolitika III.
Gyakran hangoztatott érv a baloldalon – melyet általában mint utolsó, mindent eldöntő fegyvert vetnek be a viták során –, hogy csak azok szavazhassanak Magyarországon, akik itt élnek, itt fizetnek adót. Ezzel a mondattal egyúttal világossá teszik, miként tekintenek a magyarságra, miként gondolkodnak nemzetről, milyen értékrendet képviselnek, ha lehet ezt a
Kádárék idétlenkedése
Nemzetpolitika II.
Gyakran hangoztatott érv a baloldalon – melyet általában mint utolsó, mindent eldöntő fegyvert vetnek be a viták során –, hogy csak azok szavazhassanak Magyarországon, akik itt élnek, itt fizetnek adót. Ezzel a mondattal egyúttal világossá teszik, miként tekintenek a magyarságra, miként gondolkodnak nemzetről, milyen értékrendet képviselnek, ha lehet ezt a
A választás és a határon túli véreink
Nemzetpolitika I.
Gabrielisz László Gyakran hangoztatott érv a baloldalon – melyet általában mint utolsó, mindent eldöntő fegyvert vetnek be a viták során –, hogy csak azok szavazhassanak Magyarországon, akik itt élnek, itt fizetnek adót. Ezzel a mondattal egyúttal világossá teszik, miként tekintenek a magyarságra, miként gondolkodnak nemzetről, milyen értékrendet képviselnek, ha lehet