Fennállása ötvenedik, és egyben az egyik legjelentősebb kiállítására készül a Csokonai Vizuális Műhely Galéria.
Bukta Imre Munkácsy-díjas, Érdemes Művész kiállítását Szabó Elemér vizuális antropológus nyitja meg 2022. február 8-án (kedden) 14.00 órakor. A tárlat érdekessége, hogy kamarajellegében is áttekinti az életmű összetettségét. A kiállítás oltási/védettségi kártya felmutatása mellett látogatható.
A kiállítóhely a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium (4032 Debrecen, Békessy Béla utca 12.) „déli” szárnyának első emeleten kezdte el működését 2013 őszén. Azóta – többek között – Aknay János, Burai István, Csetneki József, ef Zámbó István, Fátyol Zoltán, Gaál József, Holb Margit, Hudák Maja, Kapcsa János, Luzsicza Árpád, Máthé András, Olajos György, Pirk László, Stefanovits Péter, Szilágyi Imre, Szurcsik József, Torok Sándor és Varga József kiállítását is láthatta ott a közönség.
Éles Bulcsú