Napló a kortársaknak a háborúról
Végeláthatatlan ülések, találkozók, bizottságok. Az elmúlt héten az egy hónapja tartó ukrán-orosz háború árnyékában tartottak NATO és Európai Tanács találkozókat. Vegyük sorra, mi mindenre jutottak a nyugati hatalmak és szövetségeseik. Március 24-25-én került sor a NATO-csúcsra Brüsszelben, ahol a szövetséges államok vezetői fenntartották azt az állaspontot, hogy a NATO-nak ki
EURÓPA NEM CSENDES, ÚJRA NEM CSENDES III.
Politikai kampány van. Mocskos. Utáljuk. Elegünk van belőle. Ráadásul ez már idén a második. Második? Az első országgyűlési kampány hivatalosan február 12-én kezdődött és véget ért 12 nap múlva, február 24-én hajnalban. Ekkor az orosz elnök vetett véget neki. A magyar kampánynak. Ekkor jelentette be, hogy az orosz haderő bevonul
EURÓPA NEM CSENDES, ÚJRA NEM CSENDES II.
Postwar world
A több mint három hete tartó ukrán-orosz háborúnak ma még szinte beláthatatlan következményei lesznek nemzetközi szinten. Most mégis arra teszünk kísérletet, hogy számba vegyük ezeket. A cikksorozat második részében ez kerül terítékre, míg a befejező, harmadik részben a Magyarországra vonatkozó következményeket és a választási kampányra gyakorolt hatásokat vesszük majd sorba.
2022. április 3. A döntés napja
Nemzetpolitika VIII.
A „merjünk kicsik lenni”, a magyar kavarógép baloldal által hangoztatott elv egyáltalán nem tiszteletet, sőt az idegenekben is megvetést kelt. E meghunyászkodó, a nemzeti érdekeket feladó baloldali politika helyett átgondolt koncepció mentén cselekvő, aktív, kezdeményező nemzetpolitikára van szükség. A 2010 óta hatalmon lévő magyar kormány felismerte azt is, hogy az
A HOLOKAUSZT ÉL ÉS KÖSZÖNI SZÉPEN, TOVÁBBRA IS JÓL VAN II.
Márki-Zay Péter mellé csatlakozott Z. Kárpát Dániel
Most meg kell újra állnunk. Nem csak egy szóra. Ez mi? Újból kérem, hagyják békén a zsidókat! Miért? Mert érzékenyen érint engem és azt a közel 600.000 zsidó lelket, akik nem térhettek haza, vagy az otthonaik közelében elrekesztett gettókban, munkaszolgálatok alatt vesztették az életüket. Amióta véget ért a második világháború,
Európa nem csendes, újra nem csendes I.
Három hét háború
Lassan három hete tart az ukrajnai háború, aminek szörnyűségei óráról-órára megdöbbentenek mindannyiunkat. Érdemes azonban néha egyet hátrébb lépni, mert a brutális részletek könnyen elvonhatják a figyelmünket attól, hogy értékeljük háború, és annak már most is látható következményéit a hazai és nemzetközi környezetre. A háromrészes cikksorozat első részében a háború pillanatnyi
2010 – zászlóbontás
Nemzetpolitika VII.
Tekintsük át, mindezzel szemben mit jelent, miként épül fel a mai modern-konzervatív magyar kormány nemzetpolitikája a jelenkori Magyarországon és a Kárpát-medencében! A 2010-ben felálló 2/3-os fideszes többségű parlament első döntései közé tartozott, amikor megalkotta a 2010. évi XLIV. törvényt a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról. A jogszabály
HAJRÁ LOKI!
Boldog születésnapot, DVSC!
1902. Portugália államcsődöt jelent. Véget ér az angol-búr háború. Befejeződik az asszuáni duzzasztógát építése. Átadják a Steindl Imre által tervezett Országházat. Ebben az évben március 12-én Debrecenben is történik valami: megalakul a Loki jogelődje Egyetértés Football Club néven. Máv-os műhelyi dolgozók alkotják, és már az első meccseken piros-fehérben kergetik a
Ellenzéki Győzelem? II.
A túrót!
Gyakran tapasztalhatjuk akár hétköznapi beszélgetéseink során is, hogy nem kevés honfitársunk távol tartja magát a politikai kérdésektől, mintegy ösztönösen konfliktushelyzetet sejtve, inkább elkerüli azt. Ez nem úgy értelmezendő, hogy az illető személynek ne volna többé-kevésbé kiforrott véleménye, de gyakran valószínűleg ez a helyzet. Ilyenkor legkézenfekvőbb és talán leginkább célravezető, ha
Belevaló államfője van Magyarországnak
Szeptemberben a debreceniek itt is meggyőződhettek arról, hogy Novák Katalin rátermett ember. 2022. március 10. óta ő Magyarország államfője.