Hogy kik ők? Azok a debreceni művészek, akik szívvel-lélekkel az alkotás iránti szeretetért és az önkifejezés legmagasabb szintű elvárásával készítik munkáikat. Azért, hogy mi, külső szemlélők, minden egyes alkotással többek legyünk.
„Elérhetővé tenni a kultúrát, mint gyermeknek a fa legmagasabb ágát.”
Ez volt a mottója annak a koncepciónak, amit 2013-ban kitaláltam.
A kultúrában felismerni az értékteremtő, különleges lehetőségeket, nagyon nehéz. Ezek megtalálásához segítséget adnak azok a kulturális programok, melyek esszenciáját a közvetített kultúra egyedisége és sokszínűsége mellett, a rendezés adott helyszíne is meghatároz. Számos olyan fesztivál és kulturális esemény létezik az országban, amely az alkotó művészek színe-javát alkalmas befogadni, s azok produkcióját bemutatni. Sok esetben az teszi az odalátogató közönség számára vonzóvá ezeket a rendezvényeket, hogy azok helyszínei eltérőek a megszokott koncerttermek és csarnokok világával szemben. A művészetek udvarának hangulata különbözött mindezektől.
A fenti gondolatokból kiindulva rendeztük meg 2013-ban a Művészetek Udvara – programot olyan segítőkkel és művészetpártoló barátaimmal, akik hittek abban, hogy egy egyedi környezet, akár egy omladozó szakrális tér, is alkalmas lehet a lokális művészet kiállítóhelyeinek.
Ezt a hangulati változást az idézi elő, hogy a paraszti kultúrát és századelős polgári világot idéző épületek és azok környezete, valamint a rendezvény fő unikumaként a szintén századelős hangulatot árasztó szakrális környezet ad otthont a legnívósabb produkcióknak, még abban az esetben is, ha a nézőszámot tekintve a terek befogadó képessége igen csekély. A program rendezésének gondolata már évekkel korábban, hasonló szempontok alapján megfogalmazódott bennem azzal a kiegészítéssel, hogy a rendezvényt egy kisebb és jól körülhatárolható térben kell megvalósítani, hogy több program esetében a család minden tagja megtalálhassa a neki megfelelőt, akár egyazon időpontban is. A „Művészetek Udvara” alapötlete a már megvalósult programokból merített, alkalmassá téve a rendezvényt mind a helyi, mind pedig az ország különböző részéről érkezett művészek befogadására.
A program fő része volt, hogy a helyi képző- és alkotóművészek munkáinak bemutatása, és a lokális hagyomány megidézése megvalósulhasson. Első alkalommal 2013-banrendeztük meg.
Akkor ismertem meg őket, és velük együtt, a debreceni képzőművész-világot.
Persze, már korábban is voltak tanáraim és barátaim, akik alkottak, és büszke is voltam arra, hogy ismerem őket. Örömmel tanultam az akkor még fiatal Tamus Istvántól, és örömmel jártam Bényi Árpád óráira is aki a saját műtermében vizsgáztatott bennünket.
A „Művészetek Udvara” adott lehetőséget nekem arra, hogy újabb művészeket megismerve kerüljek közelebb a debreceni képzőművészethez. Így ismertem meg a Síkhegy csoport tagjait, Gréla Alexandrát, Kónya Ábelt, Ladányi-Tóth Miklóst, Kujbus Jánost, Kővári Attilát, László Jánost, és így kerültem kitüntető barátságba Láng Eszterrel, illetve Potyók Tamással. Itt lettünk igazán barátok Szénási Miklós íróval, költővel, akinek a fia, Szénási Bence Györk maga is grafikus és kitűnő alkotó. Olyannyira, hogy a megjelent köteteim jelentős részét az ő munkái dicsérik.
Róluk és még sok más debreceni művészről írok személyes történeteket, vagy akár méltatásokat. Mindent, ami a debreceni művészvilág eme szegmenséhez tartozik.
Heller Zsolt
(Folytatás következik.)
